Az embriótól az újszülöttig

Az úgy kezdődött, hogy az oldal tetején látható fénykép elkészült. Amelyiken a három grácia van. Ők, azaz mi leszünk a főszereplők: Szilvi, Nonesz és én.

A kép készítésének apropója az volt, hogy a három muskétás közül az egyik, nevezzük nevén: Szisz (the szőke one), elhagyta az anyaméhet, és elvándorolt, hogy jól felfedezze Dél-Amerika és a Karib térség világát.
4 hónapra. Ez megvan?! Na mindegy.
4 hónap néha sok, néha kevés idő. Nekünk, az itthon maradóknak ez akkor még nem tűnt soknak, hiszen majd úgyis beszélünk, nemde? Van skype, meg e-mail, meg minden. Lehetőségek tárháza.
Dehát ha valaki messzire megy, akkor az úgy a klassz, ha csinálunk neki búcsúbulit. És lőn. És akkor ott elbúcsúztunk, és született a fenti kép.

Azóta egy párszor elővettem a képet -szerintem bátran mondhatom ezt Nonesz nevében is (aki egyébként Szisz tesója, és nem szemüveges.), és néha el is pityeredtem (lehet, hogy ezt nem merném Nonesz nevében állítani. A három lány közül ugyanis én vagyok a legszentimentálisabb. Meg egyébként is: szerintem az egész világon. Na mindegy, vissza a tárgyhoz.)

Szóval párszor beszéltünk is. A baj az, hogy valóban van skype, meg e-mail, meg minden és lehetőségek tárháza. Itt legalábbis. Kubában ez már nem annyira jellemző, így azért nem voltak annyira mindennaposak a beszélgetéseink.

Sokan átéltük már, milyen az, mikor az egyik legjobb barátunk egyszercsak eltűnik az életükből (legalábbis a közvetlen kapcsolatból), de ha valaki mégsem, vagy csak nem emlékszik, annak egy könnyen elkészíthető recept segítségével vázolom fel, mik játszódtak le az itthonhagyottak fejében:

Hozzávalók:
- egy csipetni irigység
- hiányérzet
- kalandvágy

Elkészítés:
Vegyünk egy kis irigységet (hiszen barátunk a 40 fokban, azúr kék tengerbe lógatja lábait, miközben mi dolgozunk, mint a gép), fűszerezzük némi hiányérzettel (hiszen nincs kivel megbeszélni a világ nagy dolgait). Öntsünk rá némi világjárás iránti vágyat, és már kész is.

És hogy mi sül ki ebből az egyszerű receptből? Irány Brazília!

Megszületett tehát a gondolat, hogy milyen jó is lenne, ha a három muskétás együtt töltené a szilvesztert Rio de Janeiro-ban.

Wow! Ez lenne aztán az igazi korona az ember 30. születési évfordulójának tetejére!

Egy kis kitérő: idén voltam 30, és elhatároztam, hogy ebben az évben minden hónapban megajándékozom magam a 30. születésnapom alkalmából. ha valaki nem próbálta még ezt, feltétlenül tegye meg, zseniális érzés. Nekem annyira bejött, hogy bár jövőre már 31 leszek, folytatom a módszert. Persze nem kellenek nagy dolgok, csak címkézzük, hogy ezt ezért kapjuk. az sem árt, ha becsomagoljuk, és meglepődünk, mikor kibontottuk. :)

Mielőtt bárki félreértene: nincsen kulcsom a Nemzeti Bankba, ezért nem fért bele a budget-be, hogy decemberi szülinapi ajeszként elhúzzak szilveszterezni Rio-ba, tehát indult az agyalás. Hogy hogyan is lehetne minél olcsóbban odajutni, és ott minél olcsóbban kijönni.
Szülinapi ajinak meg marad az oltás.

De ez már legyen az egyik következő fejezet témája.