Végre Rio vége - irány Ouro Preto

De kérem! Én nem ezt a lovat akartam!
Én azt terveztem, hogy négy nap Rio után Szisz és Nonesz balra el Ouro Preto-ba, én meg jobbra el Ilha Grandéra, és ott találkozunk két nappal később. Merthogy Ouro Preto kb. 400 kilométerre van Rio-tól PONTOSAN AZ ELLENKEZŐ irányba, mint amerre a következő állomásunk lett volna.

És én meg voltam győződve róla, szilárdan hittem, hogy én egy városért nem akarok 2*8órát buszozni ám!!! Csak hát, néha hagyni kell, hogy a biztos hitbe némi kétkedés vegyüljön. És mivel 4.napja vigasztalanul esik az eső, és brazil viszonylatban nézve iszonyatosan hideg van, 20 fok (nem, nem minusz, én mégis fázok, mint egy kivert kutya), úgy döntöttem, inkább elmegyek a lányokkal abba a nyamvadt Ouro Pretoba. Bányaváros. Pfu. Mi lehet abban a szép?!?!?

De hát nem nagyon van más választásom. Hiszen Ilha Grandén mit is lehet csinálni? Süttetni a hasunkat a gyönyörű parton és néha csobbanni egyet a kristálytiszta vízben. Legalábbis ezt mondják. Valószínűleg én egy jó ideig, sőt, talán sosem tudom meg, hogy tényleg olyan szép-e az a part, merthát egy ilyen programhoz nem árt ám némi napsütés, meg meleg! És odafönn az a döntés született, hogy majd valaki másnak adományozzák a napsütést és a meleget. Én biztos rossz voltam. :(

Így hát az eső nem adja fel, esik rendületlenül. És ezesetben önkínzás egy paradicsomi szigeten lévő hostel ablakából pillantgatni kifele, és azon morfondírozni, hogy miért pont velem kell megtörténnie annak, hogy kifizetek egy vagyont a nyaralásra, elmegyek a világ másik végére, és közben folyamatosan kapom a fejemre a bumfordi esőcseppeket.

Nos tehát, ember tervez, Isten végez alapon megadom magam a sorsnak, és irány Ouro Preto.
Este 11 óra, felszállunk a buszra. Ez lesz itteni buszozásaink főpróbája: az előttünk állókhoz képest rövid az út, az eddigiekhez képest hosszú. Előzetes tervek szerint reggelre érünk a kisvárosba.
Mindjárt a felszállásnál meglepetés ért bennünket: eredetileg arról volt szó, hogy leito busszal megyünk (kényelem felsőfokon, meg minden), mert már nem volt hely normál buszra, de a felszállásnál kiderül, hogy végülis normál lesz a busz, ezért a jegyár különbözetet kp-ben megkapjuk a buszsofőrtől. hm-hm. Pénz állt a házhoz, ez jó hír!
Az meg a másik jó hír, hogy úgy látszik semmi sem változott: továbbra is végigalszom a buszutat.Így viszonylag gyorsan eltelt az a kb.8 óra, ami még igazából kellemetlennek sem mondható, eltekintve attól az apróságtól, hogy a brazil távolsági busztársaságok szakemberei meg vannak győződve arról, hogy az általánosan elfogadott nézet, mi szerint aludni 17 fokban az ideális, az utazások során is érvényes, ezért szinte jégkamrát csinálnak a buszokból. De olyat, ahova a nálunk lévő összes pulcsi és térdzokni nem elég!
Így hát kora reggel kicsit átfagyva lépünk a kisváros kockaköveire. Úristen, süt a nap!!! Ez hogy lehet?!?!?
Vissza a lényegre: azt hiszem, itt megértettem, mit jelent az álmos kisváros jelző: szeretnénk inni egy kávét, mert nem csak egy kisváros, de a nagyutazó is lehet álmos, de nem járunk túl nagy sikerrel. 9 előtt a fű sem nő. Csak egy zöldségest találunk, ahol veszek némi licsit, mert azt múltkor az egyik barátnőmnél kóstoltam, és nagyon bejött. Itt sem csinálják rosszul :)
Vissza a kisvároshoz: mindjárt az elején töredelmes vallomást kell tennem: ez egy ékszerdoboz. Előítéleteim miatt majdnem kihagytam. De nem szabad!!! Ráadásul a rioi csalódások után különösen jót tesz lelkemnek. Úgy is mondhatnám: gyógyír.
Hegyes-völgyes utcácskák, macskakő (ezért nagyon kényelmes cipő melegen ajánlott), ápolt homlokzatok, színes házak, szerzetesek. Nincsen csatornaszag, tisztaság viszont van.
Mivel kávét nem sikerült zsákmányolnunk, hát egy rövid szunyókálást szavaztunk meg magunknak.
Így:














Sziesztánkat kicsivel később egy csokoládézóban folyattuk, ahol minden próbálkozásunk ellenére sem sikerült ellenállnunk a mennyei édességek tömkelegének. A kalóriabombáknak köszönhetően némi lelkiismeretfurdalással indultunk neki a város megtekintésének, de hipp-hopp megnyugodtunk: itt nagyon gyorsan le fogjuk adni azt a pár pluszkalóriát: annyira hegyes-völgyes a vidék, hogy kezdem érteni, miért van olyan kerek fenekük az ittélőknek.
És rengeteg templom van Ouro Pretoban. Nagyon bűbájosak, és mind pontosan ugyanúgy néz ki! :)
Íme két kép a városkáról, csak úgy ízelítőként:




















Bár tündéri a hely, azért egy napnál több időt nem igényel: ennyi idő alatt töviről-hegyire be lehet barangolni minden zeg-zugát, sőt még némi ebédre, és egy pohárka sörre is jut időnk.
Aztán este 10-kor indul vissza a buszunk Rio-ba, mert azon keresztül utazunk a következő állomásunkra: Paraty-ba.

Rio de Janeiro - ez valami más II.

Az első sokkon túl vagyok. Mostmár jöhetnek a jó részek.

Elmentünk megnéztük Santa Teresa-t. Ez egy tündéri városrész. Hegyes-völgyes. Látni a Corcovado-t, és egészen nyugis. Vannak szép házacskák is. Ja, és a villamos. Így néz ki:


Szerintem inkább múzeumba való, de azért kipróbáltuk. Fillérekért fel lehet rá szállni. Már ha felférsz. Mi valamilyen rejtélyes okból kifolyólag felfértünk rá. Szerintem ez inkább annak volt köszönhető, hogy gringok voltun, és ez tetszett a sofőr bácsinak. Mert utánunk senkit nem engedett felszállni :)
Felmegy a hegy tetejére (majdnem), és onnan vissza.
Egészen családias a hangulat. A szerencsésebbek üléshez is jutnak, a kevésbé szerencsések az oldalán függeszkednek. Nincs nagy baj, ugyanis alig megy többel, mint a gyalogbusz.
Viszont olyanok történnek, hogy felfelé menet a vezető bekajabál a kifőzdébe, hogy kéne neki némi eleség, és mire visszafele jön a járgány, addigra elkészítik neki, és beadják a "fülkéjébe"!
Néha csönget is egy picit.

Aztán irány a narancs negyed! Ha tudnám, miért hívják így... Nem láttunk egy darab narancsfát sem... De voltak kedves házacskák, egészen szimpatikus volt. Egészen el tudtam szakadni a korábbi riói képtől.

Metróval mentünk, ami egy egészen más riói képet mutat: teljesen modern. a metrójegy egy plasztikkártya, amit "becsekkoláskor" benyel a gép, így az újrahasznosítás maximálisan megoldott. Szépek az állomások is.

Elmentünk a botanikus kertbe. Csodaszép volt. Nem írnék róla, mert mindenhol van ilyen, ezért semmi speckóról nem tudok beszámolni, de azért érdemes megnézni.

Viszont más a véleményem Urca-ról: ez Rio gazdag negyede lehet. Jó állapotú házak, már az utcák szagából (a nem létezőből) érezni, hogy itt más az életszínvonal. Nyugis, szép, tiszta. Ez van a Cukorsüveghegy alatt. Sajna feljutni nem sikerült, mert elég felhős volt az ég, és akkor nem ér semmit.

Kitérő: Rio szerintem az alacsony felhők városa. Ilyen alacsonyan felhőt még nem láttam. De a lányok sem. Ezért jó tanács: ha valaki Rio-ba látogat, feltétlenül menjen fel az első napos napján a Corcovadora, a másodikon a Cukorsüvegre, vagy fordítva, különben könnyen lehet, hogy kimarad az életéből!!!

Apropó, Corcovado! Mi eléggé befürödtünk vele: pont év elején, a hosszú ünnepen voltunk Rio-ban, amikor fullra volt pakolva helyiekkel is, ezért a Corcovadonál a következővel találkoztunk: alig két órás sor, hogy az ember megvegye a jegyet a fogaskerekűre, majd újabb 2-3 óra, mire feljut rá! B verzió, hogy besorol a bejáratnál sertepertélő "maszek" járatok egyikébe, akik ugyanannyiért (kb. 45 reál) felviszik kocsival... C verzió, hogy máskor megy oda :)

Pozitív az is, hogy van az Ipanema. Ez picit más, mint a Copa. Szintén szép hosszú. Fekszel a parton, mint a szardíniás dobozban, már ha rá bírod magad venni, hogy a napnak szenteld a figyelmed a csodás férfiak helyett...
Elépesztően nagy hullámok, szinte halálfélelem, ha maga alá temet. Nem is hagyják a baywatch-ok, hogy messzire bemenj! Gondoltam eljátszom a fuldoklót, hátha kiment egy szép példány... De meggondoltam magam. Mi van, ha más is erre pályázik?!?!?

És tele van mindenféle árusokkal. 15 reálért vehetsz strandkendőt, ami többfunkciós: hasalhatsz rajta a parton, vagy akár ki is rakhatod otthon faliképként.
Meg nem értett művészek tevékenykednek a kövön: a dobozos üdítő aljából fél perc alatt olyan hűtőmágnest rittyentenek, hogy ihaj! És tele van kajával: főtt kuki vajjal megkenve, saslik, grillezett sajt, és édesség minden mennyiségben.

Ha nem találnál eleséget a parton, irány a "belváros". Mindenhol fürdőruciban mászkáló emberkék, a homok még nem pergett le róluk. Hirtelen, heves, meleg zuhany, ami az égből jön, minden bizonnyal acélból, hogy a homokot lemossa a nyaralókról.
És vannak kilós boltok. Na nem ruhákat árulnak, hanem meleg eledelt. Olyan, mint egy svédasztal. Annyit szedsz, amennyit akarsz, aztán lemérik, és csak annyit fizetsz érte, ahány deka volt. Van itt sushi, hús-hússal, süti, krumpli, rizs, zöldségek. Minden, mi szem-szájnak ingere, és nem főznek rosszul.
Persze ezeket a helyeket csak akkor találod meg, ha nem vagy éhes. Ha úgy indulsz neki, mint mi, hogy már nagyon éhes vagy, akkor kétségbeesett gyorsasággal elbújnak valahova. Aztán, mikor már ettél, félénken megint előmerészkednek.

És ha már Ipanéma: nem messze a parttól van egy találmány, a hippipiac. Ez csak hétvégén van, hétköznap fel sem ismered a helyet. De olyankor átalakul, és kicsit az angol Camden market és a magyar kínai piac elegyévé lesz: az árusok egymás hegyén-hátán árulnak mindent. A ruhától kezdve a cipőn át, a kézműves cuccokon keresztül a hűtőmágnesig. Vettem is tukános fülbevalót 180 forintért! Meg kóstolgattunk helyi élelmet, mert az is van itt.

Juj-juj, majdnem elfelejtettem: brazil papucs! Need to have kategória! sima flip-flop, csak a brazil zászló színeiben pompázik, megspékelve egy szolid brazil zászlóval is, alig 17 reálért. Mindenkin ez van! De tényleg.

A braziloknál kicsit másképp megy a hazafiasság, mint nálunk. Kicsit jobb: ők mindenre rárakják a zászlót, használják a színeket, és büszkék arra, hogy brazilok. Ha találkozol eggyel, első kérdése, hogy miért őket választottad, és nagyon várja, hogy elmondd, hogy azért, mert az ő országuk a legszebb, ők meg a legjobb fejek a világon :)
És ez így is van. Vagy majdnem így. De erről picit később!

Buszozás Brazíliában

A busz azt gondolom külön fejezetet érdemel.

Mennyi az annyi?
Olyan 2,20-ért lehet jegyet venni. Ha légkondisra száll az ember, az több, olyan 2,5 reál. És olyan hideg van, hogy a hazai januári időjárás sehol sincs ahhoz képest...

A vezetésről
A busz maga a vidámpark. Vagy maga a rettenet. Ki hogy éli meg: Ezek itt őrültek! Mennek, mint atom, gáz tövig nyom, majd egyszercsak padlófék. Igazi kihívás állva maradni. Jobban teszi az ember, ha leül. Még úgy is kalandos. Mivel én nem vagyok az a belevaló csajszi, bevallom, én féltem az elején. Na jó, ne szépítsük: rettegtem.

A buszhálózat
Nagyszerű: mindenhonnan, mindenhova el lehet jutni szinte egy busszal. Nem nagyon láttunk tömeget. Ingyenes térképen fenn vannak a járatok, jól használható, sosem tévedtünk el. Persze ehhez azért kellett a lányok tájékozódási képessége is, mert én szerintem egy dolgot itthon hagytam: az agyamat. A két hét alatt folyamatosan úgy éreztem, hogy a nullára butultam. De nem bántam. Nagyjából hagytam magam sodorni a lányok által, és élveztem, hogy nem kell döntéseket hoznom, csak bámulok, mint egy dinnye.
És nagyon sűrűn járnak. Mindenhol és mindenkor buszok vannak.

Felszállás
Le kell őket inteni. Vannak buszmegállók, de sehol sincs egy tábla, hogy milyen buszok állnak meg ott. Igazi kihívás.
És még csak ezután jön a java. A már említett vidámparki forgókapun akkor tudunk bejutni, ha kp-ban kipengettük a fenn ülő kalauznak a zsét. Ezután foroghatunk (már ha beférünk a kapun. nagy csomaggal ne is próbálkozzunk. nem tudom, hogy az igazán kövér emberek mit csinálnak itt...). Szóval beforgunk, de mihamarabb,mert a sofőr nem vár, és akkor a fent említett okok miatt bajba kerülhetünk :)

Leszállás
Van, ahol van jelző, és van, ahol egy spárga vonul végig legfelül, és azt kell megrángatni, ha le akarunk szállni.

Rio de Janeiro - ez valami más I.

Ha Rio rajongó vagy, könyörögve kérlek, ne olvass tovább!!!!!!!!!
Én egy picit mást láttam, mint amit az utazási irodák ajánlanak...

Szóval reggel 6 óra, és megérkeztünk Rioba. Persze a reptéren semmi sincs nyitva. Nem, pénzváltó sem. És nem, nincs reálunk. És nem, nem fogadnak el dollárt. Szóval kéne valami váltási lehetőség, hogy eljussunk a szállásra. És ekkor elénk ugrik egy fiatalember, és azt mondja: I am the bank. Válthatunk pénzt nála. Hurrá. És bár látjuk, hogy van reptéri igazolványa, meg minden, szóval elég hivatalosnak tűnik, 20 dollárnál többet nem merünk váltani. 2,1-ért váltja, ami a 2,2-es váltói árfolyamhoz képest annyira nem is rossz, de ezt akkor még nem tudtuk. Meg egyébként is...

Szóval felszállunk a helyi buszra, amin mi vagyunk az egyetlen utasok. A buszvezető fiatal, mosolygós. Nem beszél angolul. Persze ezen azóta már csöppet sem csodálkozok. A hosteltől kapott instrukciók alapján, meg amit a change money csávó mondott, ez olyan 5 reál lesz. Hát kap huszat. Valamiért nem ad vissza. Sebaj, majd biztos leszállásnál.
Emlékeztek a vidámparki bejáratra? arra forgókapura vasból. Na, olyanon kell keresztül verekedni magad, ha be akarsz jutni a busz belsejébe. Ami eleve nem egyszerű, de 50 literes hátizsákkal almost impossible. Nekünk mégis sikerült. Oh yeah!
Miután csak mi voltunk a buszon, és a fickó nem adott vissza, arra gondoltunk, lehet, hogy taxisat játszik, és egyből elvisz minket a szállásra. De nem. Folyamatosan beszélt. Bár tudta, hogy nem értjük egy árva szavát sem, úgy tűnt, ez a legkisebb mértékben sem probléma. Ömlöttek a szavak, mi mosolyogtunk, ő is. Aztán egyszercsak lerakott minket egy megállóban, valahol a Centroban. És továbbra sem akart visszaadni. Mi meg erősködtünk, hogy kétszer 5 az 10, és akkor kérünk 10-et. Erre adott 1-et. Mondtuk ez így nem jó. akkor adott 2-őt. mondtuk, ez így nem jó. és így tovább. Ő nem értette, miért akarunk többet, mi meg nem értettük, miért nem ad 10-et. végül kiegyeztünk 6-ban. Merthogy végül észrevettük, hogy a busz ára 7 reál. Attention: egy praktikus dolog: az ablakba mindig kifüggesztik, hogy hogyé adják a buszt. a légkondis drágább.
Mindenesetre itt rájöttünk, hogy a brazilok nem szeretnek visszaadni. És ez a későbbiek során csak erősödött: jobban jársz, ha mindig pontos apród van, különben drágább lesz a busz :)

Szóval leszálltunk, könnyen megtalátuk a másik buszt, és hipp-hopp, Santa Teresa-ban voltunk, ahol végre találkoztunk Szisszel. Ő kicsit megfáradtnak tűnt, hiszen a szilvetszter éjjelt a Copacabanan töltötte a többi hostel-lakóval. Nem volt rossz neki...

Kitérő: a hostelt pont nekem találták ki: sok fiatal utazó, java részt egyedülállók, jó fejek. Olyan társasági élet folyt, hogy csak pislogtam. Nagyon-nagyon élvezetes volt. szóval bátran ajánlom mindenkinek a Rio Hostelt Santa Teresában.

Vissza: Rövid (nem is olyan rövid) regenerálódás, és egy kiadós reggeli (péksüti, toast, gyümölcsök) után nekivágtunk a városnak. Hm.
Ahhoz, hogy bejussunk, át kellet mennünk a Centron. Azon, amin hétvégén nem ajánlatos. De nem volt más megoldás. Mi legalábbis nem találtunk. Nem esett jól. Sok "csöves", kihalt minden. Félelmetes volt. Főleg az olvasottak után. De semmi bajunk nem esett :)

Rio számomra iszonyatos csalódás volt: bűz, csatornaszag, lerobbant épületek, rengeteg utcán fekvő ember. Mocsok és pusztulat. Félelem.

Szóval kimentünk a Copacanana-ra. Mondjuk az időzítés nem volt tökéletes: szilveszter utáni nap. Minden koszos, hiszen milliók töltötték ott az újévi bulit. a parton nem láttam mást, csak szocializmust idéző hoteleket és koszt. Elkedvetlenedtem.

Azt mondják: azok a brazil lányok!!! Nos, kedves fiúk, rossz hírem van: hacsak nem a telt (és itt tényleg teltre gondolok) idomokra buktok, akkor itt nem terem babér. Bár a popsik kerekek, olyan párnák vannak mindenfelé, hogy a kispárna szégyenében elbújik, de még a nagypárna is irigyen tekintget feléjük!!!

Viszont a fiúk! Lányok, ezt látni kellene! Ha nem tiltanák a könyvek a fényképező copacabanara való kihurcolását, csináltam volna képeket! De így sajna nincsenek. Vannak viszont emlékek: álomszép broz bőr, fekete haj, szem, kisportolt alak. Természetesen mindenki mosolyog.

Olvastam, hogy a brazilok mennyire adnak a megjelenésükre. Ez így igaz. Legalábbis ami a fiúkat illeti. Maga a kánaán. Kapcsolatban élők nem menjenek oda, mert túl nagy lesz a kísértés! :)

És tele van a part baywatch-okkal, kis sortos fürdőnaciban. David (mármint a Hasselhof) sehol sincs. de semelyikük. ezek álomszépek!!!!!!!!!!!!
Na jó, vissza a földre.

Tovább mentünk a Flamingo öbölbe. Ez már sokkal barátságosabb volt, csak picit zöld és büdös a tenger. Nem éreztem késztetést a fürdésre.

Benn a belvárosban viszont ittunk suco-t (kb. 3 reál), ez a gyümölcslé. Pompásak. Frissen facsart papaja (amit ők mamao-nak hívnak), ananász (abacaxi), mango, kókusz, banán, dinnye. Isteni nedű. Bár, mint kiderült, sokkal-sokkal később, szerintem mind cukrozott. De ez egyáltalán nem zavaró.

Eleséghez sem nehéz jutni: minden suco-s bárban vannak "péksütik". Csak ők megtöltik őket mindeféle földi jóval: hússal, rákkal, sajttal. Apropó sajt: azt hiszem, a brazilok igazán szeretik a sajtot. Mindenbe raknak egy keveset :)

Jótanács: felejtsd el az angol nyelvet! beszélj portugálul. még akkor is, ha nem tudsz :) Néhány alap szó, mint a suco, mamao, manga, frango, kvanta costa, obrigado elég.

Kitérő: mi szeretünk mindig az adott ország saját nyelvén köszönni és megköszönni. ezért a bom dia és az obrigado alap. Csak arra nem sikerült a két hét alatt rájönni, hogy hogyan kell elköszönni, illetve, hogy az obrigado/obrigada/obrigadi veriók közül, mikor melyiket kell használni :)

Időszámításunk előtt - mielőtt Rioba érkeztünk volna

Az izgalom sokat váratott magára, de egy nappal az indulás előtt megérkezett.
Vajon minden megvan? Beszereztem minden fontos dolgot? Mi lesz, ha lezuhan a repülő? Mi lesz Mázlival? Mindenféle gondolat, de már nem volt vissza út...
A szülők segítségével kijutottunk a reptérre. Kabát itthonhagy, arra odakinn, a 32 fokban nem lesz szükség. Vágjunk neki az akkori mércével mért hosszú útnak!

Először Párizsba repültünk. Utáltam repülni. Jobban szeretem, ha két patám a földet éri. de nincs mese. Brazília picit arréb van...
Simán megérkeztünk, és 5 óra várakozás várt ránk a riói gép indulásáig. Mit is kéne tenni?? Hát nézzük meg a Notre Dame-ot! Csak egy "hév"-re kell felszállni, és ott is vagyunk!
Persze, itt azért kicsit hiányzott az a bizonyos kabát, amire odakinn már nem lesz szükség. De a futás sok mindent megold. Itt például a hideg okozta sokkot: ha futsz nem fázol. Csodás élmény volt hát ez a kis kiruccanás.
Íme a bizonyíték:



Ja, hogy nyuszifülem van? Hogy a viharba ne lenne!!! Szilveszter van! Olyankor az embernek szabad megőrülnie! Egyébként is őrült vagyok, de szilveszterkor és farsangkor joggal. Szóval tiszta Bridget Jones. persze egy idősebb ürge a reptéren nem teljesen Bridget-re asszociált, és Mikcey egérnek titulált. De nevermind.

És mivel szilveszter volt, igen jól jártunk: délután 5-től ingyen volt a tömegközlekedés, ezért megspóroltuk a visszaút árát!

Oké, kisebb futás után sikerült becsekkolnunk a gépre, ami szuper volt. Mármint a gép. Az első óceánon túli járatom elég jóra sikeredett. Ülésünk az ablak mellet, lazac ebédre, saját tévé 500 filmmel, zenével, sms lehetőséggel. És mivel nem volt tele a gép, még terpeszkedni is lehetett.
Persze ettől függetlenül stresszeltem, hogy mi van, ha lezuhanunk. De nem.

Én nagyon készültem erre az utazásra. Merthogy szilveszter, és több időzóna, az több újévi koccintást jelent. Gondoltam, totál csacsi leszek a sok pezsgőtől, amit útközben befolyatunk a szánkba. És totál fáradt a vicces úttól, mert majd biztos buli lesz a gépen.
Nos, semmi nem volt. A kapitány nem mondta meg, hogy hányszor ünnepel(het)tük (volna) az új évet. Nem volt pezsi sem. Mindenki durmolt :( Itt is nevermind.

Hajnali 6-kor megérkeztünk Rioba. Megcsapott a pára, és már hajnalban a nagyon vágyott meleg.

De Rio már egy következő fejezet. Akár regény is lehetne...

Összefoglalás

Egy szóval összefolalni??? nem könnyű, de lehet.

a válasz: borzasztó gyönyörűség!

folyamatosan azon gondolokodok, hogy milyen rendszer szerint kéne megosztanom az élményeimet, de még nem tudom. annyi emlék, annyi gondolat, annyira jók és annyira rosszak, hogy úgy döntöttem, rátok öntök mindent. jót és rosszat, városokra bontva.

De előtte jöjjön egy rövid összefolaló az útról:
mostmár tudom, miért kellett elmennem. Hogy rájöjjek, hol a helyem az életben. Hogy lássam, milyen jó nekem. Hogy lássam, mennyire nem használom ki, hogy milyen jó nekem. Hogy tudjam: a víz az úr. Hogy tudjam, azért jó helyen vagyok. Hogy tudjam, ott is jó helyen lennék. Minden tőlem függ.
Hogy tudjam, a szegénységgel simán összefér a boldogság. Hogy lássam, a nyomor simán összefér a tisztasággal. Hogy észrevegyem: minden úgy jó, ahogy van.

Brazília az ellentétek országa. Egyrészt látjuk a nyomort, koszt, lerobbant épületeket, fetrengő embereket, rablókat. Másrészt a segítőkészséget, a jókedélyűséget, a megingathatatlan pozitivizmust, az elképesztően zöld környezetet, csodálatos embereket, elképesztő természeti csodákat. Teljesen más világ. Beletelt egy kis időbe, mire sikerült aklimatizálódnom...